Majd

Tapasztalatom szerint ezzel a szóval lehet jellemezni a mai modern emberiség hozzáállását az élethez. Miért cselekszel úgy ahogy? Hát azért, hogy majd... bla-bla-bla.

Miért tanulsz? - Azért, mert majd hasznát veszem.
Miért dolgozol? - Azért, hogy pénzt kapjak, és legyen mit ennem majd.
Miért gondolkodsz? - Azért, hogy majd ne kelljen később aggódnom.
Miért aggódsz? - Mert nem tudom, mi lesz majd...

Cselekvésünk alapja az, hogy a későbbiekre gondolunk előre, így viszont nem igazán éljük meg a jelent. Nem vagyunk jelen abban, amit csinálunk. Nincsen most. 

Azért akarok sok pénzt szerezni, hogy majd a családomnak és a gyerekeimnek is legyen miből indulni. Ez mind szép és jó, csak épp emiatt az ember nem tud azzal foglalkozni, amiért leszületett a Föld nevű játszótérre: hogy megismerje önmagát.  

Mit is jelent embernek lenni? Élőlény, aki képes gondolatai által hatni az őt körülvevő környezetre, ahogyan a környezet is visszahat rá. Az állat ösztönösen cselekszik, saját belső világgal rendelkezik, eléri életútjának a legmagasabb pontját, és haláláig egészséges lévén azt tartja. Egy növény csak az őt körülvevő világgal harmóniába képes beteljesíteni a sorsát, növekedni, kiteljesedni, adni. Az ember valahol a folytonos növekedés és az állapotlét közötti határvonalra tehető: mindig újat tanulunk, és megtartjuk, fejlődünk, emelkedünk, és néha megállunk.

Tényleg megállunk? Mert azért dolgozunk, hogy majd élvezhessük munkánk gyümölcsét, de mikor odakerülünk, hogy élvezhessük a gyümölcsöt, akkor már a következő "majdon" töprengünk. És MAJD arra fogunk eszmélni, hogy olyan, mintha nem is éltünk volna. Mikor? Akkor, amikor eljön az idő az elszámolásra, legkésőbb a földi életünk utolsó óráiban. De mivel ezt az eshetőséget, halandóságot a mindennapi teendőink gyakran elfelejttetik velünk, így az "ezzel ráérsz még foglalkozni később" kategóriába tesszük.